Nem ezen törtem a fejem,
miközben dohányfüsttel kergettem a vírusokat, és nikotinnal
tuningoltam agysejtjeimet, hadd forgolódjanak élénkebben, hogy
süssek ki valami okosat, amivel fékezhetném egy kicsit az idő
múlását.
Mert olyan gyorsan telik
ez a relatív kis időcském, mintha nem is relatív lenne , hanem
abszolút.
Ezen gondolkodtam hát,
közben turkáltam a sajtótermékek között,(bár turkáltam volna
inkább sajttermékek között!) remélvén hátha megpillantok
véletlenül valamilyen időlassító kitalációt, de sajnos nem
ehhez lett szerencsém, hanem épp az ellenkezőjére bukkantam.
Nagyon nem is
csodálkoztam, hiszen ma senki nem akar lassan haladni, mindenki
rohan a korral, nem gondolkodva el, hogy közben korban is ugyanolyan
sebességgel halad. Hiába a közmondás: „lassan járj, tovább
érsz”, és élsz is, ma már senki számba nem veszi, mert abból
a relatív kevéske idejéből még arra se futja, hogy gondolatban
elmélázzon ilyesmin.
Minden arra ösztökéli a
jóembereket, hogy minél gyorsabban végezzék teendőiket, mert ha
csak lassan kecmeregnek, már a következő világvégéig se jutnak
el.
Ugyanis ilyesfajta
híresztelések zökkentettek ki majdnem nyugalmi helyzetemből, és
ha idegesebb természet lennék, bizonyára el is kezdtem volna
rohangálni, hiszen alig egy hónap múlva már itt is a következő,
bejelentett világvége.
A viking mendemondák
szerint 2014. február 22- én Odin isten csatát veszít, belehal
sérüléseibe, de az is lehet, hogy csak szégyenébe, és ez bizony
a világvégét jelenti számunkra, akár hisszük, akár nem.
Szerintem ezt elhiheti bárki, függetlenül attól, hogy IQ teszten
120 pont alatt, vagy felett teljesített, hiszen a napfénynél is
világosabb, az ember csakis akkor tud létezni, ha legalább egy
istene van neki. Így van ez az ősidőktől fogva, a Föld bármelyik
táján élő nép történetét vesszük alapul. Mindig szükség
volt emberfeletti lényekre, akiktől félni, akiben bízni lehet,
vagy alkalomadtán segítséget kérhet tőle az ember.
De ne kalandozzak el a
témától, mert itt ér február, és ha tényleg igaz lesz, hogy
Fenrir farkas győzedelmeskedni fog Odin felett, akkor nekem is
annyi, és hiába választanám a június elsejére bejelentett másik
végféleséget. Habár lehet nem is kell válasszak, a vikingeket
már túléltem, meglehet a „vilávégüket” is túlélem, erre
van is némi reményem, hiszen nem volt még hároméves tél, ami a
monda szerint megelőzné Odin isten halálát.
Szinte ejtem is ezt a
választási lehetőséget, és máris nyertem egy kis időt, igaz
nem sokat csak egy pár hónapot, de már az is valami.
A következő világvége,
a júniusi, már egy kicsit tudományosabb, a Chandra X -ray
obszervatórium tette nyilvánossá annak a lehetőségét, hogy az a
tizenhatmillió kilométeres savas felhőzet, ami a galaxisunk
középpontjából indult valamikor, ekkor éri el a Földet, és úgy
elsöpör mindent, mint a gyönyörűség. Ugyanis olyan óriási a
sebessége, hogy jóformán meg se ijedhet az ember, és máris csak
volt, amiért még a tót se ad semmit.
Én meg arra az állításra
nem adok semmit, hogy savas a felhőzet, hiszen tőlem lehet lúgos
is, ha mindenképp elsöpör a föld színéről, a Földdel együtt,
úgysem tudom meg milyen volt, ezért szinte nem is nagyon izgat.
Ahhoz, hogy ezt túléljük,
szükség van egy kis emberfeletti technológiára, ami meggátolhatja
ezt a katasztrófát, valamilyen úton-módon eloszlassa, eltérítse
a fejünk fölé tornyosuló felhőket.
Ugye mondtam, hogy
szuper-lények nélkül nem létezhetünk!
Az más kérdés, ha
akarnak segíteni, de szerintem igenis akarnak, hiszen ha mi emberek
eltűnünk, akkor emberfeletti lényre se lesz szükség, szinte
biztos tehát, hogy nem söpör el semmilyen savas felhőzet,
legföntebb savas esőt kapunk, de ehhez már hozzá vagyunk szokva.
Ez egy logikus következtetés, és erre alapozva ismét
visszavonulhatok relatív nyugalmi helyzetembe, mert a következő
világvége már messzebbre esik tőlem, mint a kőkorszak. Azt
állítják ugyanis a HIGH Q -val rendelkező tudós emberek, hogy
kb. 1.1 milliárd év kell míg a Napocskánkból vörös óriás
lesz, ami menthetetlenül a földi élet végét jelenti majd.
Na, ez már aztán döfi!
Ezt választom! Ez egy elfogadható világvége időpont, ennyi idő
alatt már csak rájövök, hogy miként lassítsam le az idő
múlását. Vagy nem?